Nyitólap » Életrajz

Életrajz

SZAKMAI ÉLETRAJZ

Széri-Varga Géza

Széri-Varga Géza munkáival számos területen unikális megoldásokat alkalmaz, ezért kiemelkedik a hazai szobrászok sorából. Gazdag anyaghasználat jellemzi műveit: kő, bronz, fa, beton, üveg… egyaránt megjelent művészi mondanivalójának kifejezésére. Kisplasztikái változatos anyagból készített vizuális remekek, esztétikai hatásuk mellett intellektuális befogadást is igényelnek. Műveire az aprólékos kidolgozás és a funkcióval elnagyolt megoldások egyaránt jellemzőek. Különleges hatásuk van az általa komponált figuráknak; érzékeny lélek- vagy jellemábrázolásának. A drámai vagy ironikus alakokat is szakmai alázattal formázza meg. Kiemeli figuráinak jellemvonásait, egyértelmű üzenetté formálja azt.

Köztéri alkotásainak többségét minőségi, több körös megmérettetésben nyerte el. Magyar szenteket, második világháborús, 1956-os emlékműveket számos településen alkotott, amit alább jelezni fogunk.  

Életútja fontosabb állomásai: Komáromban született 1951-ben. 1966 és 1970 között a budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában tanult, majd 1971 és 1976 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolán végezte tanulmányait, azóta folyamatosan készít megrendelésre szobrokat, érmeket, rendszeres résztvevője hazai és külföldi kiállításoknak, pályázatoknak. Kezdetektől ösztöndíjak és művészeti díjak segítették pályáján.

1976-tól 2002-ig Békéscsabán, majd 2002-től Csobánkán él. 1976 és 1986 között a békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium, 1993 és 2004 között az Evangélikus Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola tanára volt, 2004-től 2014-ig a budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola művésztanára.

 Művészi, szakmai szervezetek tagjaként megbecsült alkotó a magyar képzőművészeti életben. A Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének 2019-óta vezetőségi tagja. A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének 1976-tól tagja. A Magyar Szobrász Társaságnak 1995-től, a Békéstáji Művészeti Társaságnak 1990-től tagja és alapító elnöke.

Jelentős egyéni kiállításai voltak, többek között, Békéscsabán /Munkácsy Múzeum/, Hatvanban /Hatvani Galéria/, Tatabányán /Kortárs Galéria/ és Gyulán /100 éves Cukrászda/. Közel félszáz elemző írás foglakozik munkásságával, a legkiválóbb kritikusok tollából.

Díjak, ösztöndíjak

1977-1980 Derkovits-ösztöndíj
1979 XXI. Alföldi Tárlat, Békéscsaba Város Tanácsa díja, Békéscsaba
1983 XXIII. Alföldi Tárlat, a Szakszervezetek Békés Megyei Tanácsa díja, Békéscsaba
1985 XXIV. Alföldi Tárlat, Békés Megye Tanácsának Művészeti Díja, Békéscsaba
1985 Fiatalok a békéért, III. díj, Torun (Lengyelország)
1986 Délalföldi Tárlat, Koszta József-díj, Hódmezővásárhely
1986 XXXIII. Vásárhelyi Őszi Tárlat, munkajutalom, Hódmezővásárhely
1987 XXXIV. Vásárhelyi Őszi Tárlat díja, Hódmezővásárhely
1987 Családvédelmi pályázat különdíja, Budapest
1987 Együtt a békéért kiállítás, I. díj, Budapest
1988 XXXV. Vásárhelyi Őszi Tárlat díja, Hódmezővásárhely
1989 XXVI. Alföldi Tárlat, Békéscsaba Város Tanácsának díja, Békéscsaba
1989 XXXVI. Vásárhelyi Őszi Tárlat díja, Hódmezővásárhely
1990 Békés Megye Művészeti Díja, Békéscsaba
1990 Mezőgazdaság a képzőművészetben-kiállítás, I. díj, Budapest
1991 XXVII. Alföldi Tárlat, Békés Megye Képviselőtestülete Önkormányzati Hivatala díja, Békéscsaba
1991 XXXVIII. Vásárhelyi Őszi Tárlat, a Képző- és Iparművészeti Lektorátus díja, Hódmezővásárhely
1991 VIII. Országos Érembiennálé, a Képző- és Iparművészeti Lektorátus díja, Sopron
1992 XXXIX. Vásárhelyi Őszi Tárlat, a Képző- és Iparművészeti Lektorátus díja, Hódmezővásárhely
1992 Petőfi életútja-pályázat, III. díj, Kiskőrös
1994 Élő művészetért, különdíj
1995 Salgótarjáni Tavaszi Tárlat, a Képző- és Iparművészeti Lektorátus díja, Salgótarján
1996 In memoriam 1956 kiállítás, különdíj, Mosonmagyaróvár
1999 Petőfi-pályázat, III. díj, Kiskőrös
1999 XXXI. Alföldi Tárlat, Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatának Díja, Békéscsaba
2000 Hajó-pályázat, I. díj, Budapest
2001 XXXII. Alföldi Tárlat, Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatának díja, Békéscsaba
2007 Batthyány és kora-pályázat, a Honvédelmi Miniszter Díja
2007 Hatvani Portré Biennálé Ezüst diploma
2008 Debreceni Nyári Tárlat Hajdú-Bihar Megye Önkormányzatának díja
2008 Terebes (Szlovákia), Visegrádi 4-ek, III:díj
2008 A Hunyadiak és a reneszánsz-pályázat  Budapest III: díj
2011 Rákóczi-pályázat , a Honvédelmi Miniszter Díja
2012 XX. Országos Tájkép biennálé III. díj
2013 XXXVII. Nyári Tárlat, Szeged II.díj
2013 Ezüstgerely pályázat  Különdíj
2013 Petőfi  életútja pályázat Kiskőrös Különdíj
2013 Makovecz emlékhely pályázat II.díj
2014 MOB pályázat I díj
2014 XXI. Országos Tájkép Biennálé  III.díj Hatvan
2018. „Két világ határán” Mecénás Közalapítvány díja Tata
2018 Kiskőrös Petőfi Pályázat II.díj
2019 Salgótarjáni Tavaszi Tárlat Dornyay Múzeum díja
2019.20. katonai Képzőművészeti pályázat Honvédelmi miniszter Nívódíja.

Szimpozionok, művésztelepek, tanulmányutak

1971, 1972, 1973 Művésztelep, Hódmezővásárhely
1974, 1975 Művésztelep, Tihany
1989, 2004 Nemzetközi Éremművészeti és Kisplasztikai Alkotótelep, Nyíregyháza-Sóstó
2001, 2006 Salgótarjáni Vasszobor Szimpozion
2011, Japán, Inami, Nemzetközi Fafaragó Tábor
2015. Salzburg

Egyéni kiállítások

1978 Budapest, Újpesti Mini Galéria
1982 Tata, Komárom Megyei Művelődési Központ
1983 Az én műhelyem, Békéscsaba, Munkácsy Mihály Múzeum
1983 Békéscsaba, Békés Megyei Rendőr-főkapitányság (Udvardy Anikóval)
1985 Budapest, Fáklya Klub (Várkonyi Jánossal)
1986 Békéscsaba, Munkácsy Mihály Múzeum
1986 Hatvan, Hatvani Galéria        
1989 Békéscsaba, Békés Megyei Könyvtár
1990 Békéscsaba, Munkácsy Mihály Múzeum (Lonovics Lászlóval)
1990 Hatvan, Hatvani Galéria
1998 Komárom, Komáromi Kisgaléria
2000 Terebes, Kastély Galéria
2004 Gyula, 100 éves Cukrászda (Slezák Lajossal)
2006 Körösladány, Helytörténeti Múzeum
2008 Tatabánya, Kortárs Galéria
2008 A fától a vasig, Komárom, Komáromi Kisgaléria
2008 Békéscsaba Megyeháza (Udvardy Anikóval)
2012 Újkér Tájház
2013 Kiskőrös Petőfi Múzeum
2015 Hatvan, Hatvani Galéria

Művek közgyűjteményekben

Békéscsaba, Munkácsy Mihály Múzeum
Budapest, Magyar Nemzeti Galéria
Hódmezővásárhely, Tornyai János Múzeum
Kiskőrös, Petőfi Múzeum
Nyíregyháza, Városi Galéria
Pécs, Csontváry Múzeum
Gabrovó ( Bulgária)

Közösségi megbízásra és magán megrendelésre készített művek

1979 Békéscsaba, Széchenyi liget, Mohácsy Mátyás – bronz, 70 cm
1980 Békéscsaba, József Attila lakótelep, Kentaur-pár – bronz, 250 cm
1984 Békéscsaba, Békés Megyei Hírlap Szerkesztőség, Életfa – fa, bronz dombormű, 8 m²
1986 Gyula, Székely Aladár utca, Székely Aladár – bronz, 70 cm
1987 Békéscsaba, Városi Sportcsarnok, Tornászlány – bronz, 650 cm
1988 Békéscsaba, Víz- és Csatornamű Vállalat, megyetérkép – vörösréz, bronz, 75×85 cm
1988 Vésztő-Mágor, Történelmi Emlékhely, Népi Írók Szoborparkja, Barsi Dénes – bronz, 70 cm
1989 Békéscsaba, Állami Gazdaság, Holdimádó – kő, réz, 150 cm
1990 Gyomaendrőd, Fő tér, A II. világháború áldozatainak emlékműve – bronz, 200×100 cm
1992 Végegyháza, A XX. század forradalmárainak és áldozatainak emlékműve – kő, bronz,  150 cm
1992 Békéscsaba, Szabadság tér, II. világháborús emlékmű – bronz, kő, 250 cm
1994 Gyula, Vár-sétány, Havasi István – bronz, mészkő, 190 cm
1995 Békéscsaba, Vidovszky Béla-emléktábla – bronz dombormű
1996 Békéscsaba, Árpád fejedelem tere, Árpád fejedelem – mészkő, 330 cm
1996 Mezőberény, Fortuna tér, Barátság-oszlop – bronz, andezit, 240 cm
1997 Gyula, Pálffy Gusztáv – bronz dombormű
1997 Magyarbánhegyes, Kossuth Lajos – bronz dombormű
1998 Mezőberény, Orlai Petrics Soma Általános Iskola, Orlai Petrics Soma – bronz, 70 cm
1998 Békéscsaba, Szeberényi tér, Luther Márton – bronz, 70 cm
2000 Elek, Polgármesteri Hivatal parkja, Szent István – kő, bronz, 70 cm
2000 Kondoros, Kossuth park, Millenniumi emlékmű – kő, bronz, 210 cm
2000 Mezőkovácsháza, Árpád út 184., Csanád vezér – kő, bronz, 330 cm
2000 Ács, Kastély-park, Szent István – mészkő, bronz, 70 cm
2000 Békéscsaba-Jamina, Jézus Szíve templom, Szent László – bronz, 250 cm
2001 Ópusztaszer, Nemzeti Történeti Emlékpark, Hunyadi János kormányzó – bronz, 75 cm
2001 Békéscsaba, Szeberényi tér, Szeberényi-emlékmű – gránit, bronz, 210 cm
2001 Makó, Széchenyi tér, Galamb József – bronz, 70 cm
2003 Békéscsaba, Szent István tér, A kommunista diktatúrák áldozatainak emlékműve – bronz, beton, gránit, 230x130x60 cm
2003 Békéscsaba Arany János dombormű- bronz, életnagyság
2004 Ács, Vásárhelyi Pál utca 20., 100 éves az ácsi Ipartestület – bazalt, mészkő, bronz, fa, 250 cm
2004 Bakonyszombathely általános iskola Bedek Elek bronz dombormű
2005 Budapest V., Széchenyi rakpart, Bibó István– bronz, 190 cm  
2005 Janikovszky Éva síremlék  Budapest farkasréti temető                                         
2005 Békéscsaba, Andrássy út, Velocipédes városcímer  színezett műkő, bronz, Ø 410 cm 
2006 Körösladány, Wenckheim-kastély, 1956-os emlékmű – bronz, 210x320x80 cm
2007 Budapest VII., Klauzál tér, Huszár (1848-as emlékmű) – mészkő, bronz 260 cm
2009 Komárom, Zsolt Béla dombormű-mészkő,bronz 70×120 cm
2010 Budapest,I.ker Szarvas tér Kitelelepítettek emlékműve,  mészkő, üvegbeton, gránit  480 cm
2010 Tatabánya, Erkel Zeneiskola, Erkel Emlékszobor, gránit 195 cm
2011 Budapest, III. ker, Katinyi Mártírok tere, Katinyi Mártírok Emlékműve– gránit, acél, 430cm
2011 Japán, Toyama, Délután fél három, fa, 200cm
2013 Budapest , XI. ker. Dr Probocskai Endre mellszobra- bronz, mészkő, 210 cm
2013 Balatonalmádi, Csónakban, beton, kortenacél, 170 cm
2014 Gyula, Bodoki Károly emlékszobor, bronz, kő, 210cm
2015 Kiskőrös, Itt születtem én…/Petőfi emlékdombormű/  bronz, 230 cm
2016 Kerecsend 1956-os emlékmű , gránit 260 cm
2016 Mezőberény 1956-os emlékmű mészkő, corten acél, bronz, 270cm
2017 Füzesabony „ Kezek” ’56-os emlékmű,mészkő, bronz, 250 cm
2018.Kiskőrös Evangélikus templom falán  Szlovák betelepülési emlékmű, bronz, 450cm
2019. Kiskőrös, Fürdő: Rónaszéki emlékoszlop, gránit, bronz, 230 cm
2019. Gyula Kórház :Semmelweis mellszobor, mészkő,bronz 220cm

Bibliográfia

1978 Békés képzőművészei. Művészet 1978(7)18.
1978 Lóska Lajos: Békési művészet, 1978. Művészet 1978(7)18-21.
1982 ~ szobrai, érmei Tatán. Dolgozók Lapja 1982. augusztus 7.
1982 Wehner Tibor: Gondolatok ~ kiállításáról. Emberközpontú szobrászat. Dolgozók Lapja 1982. augusztus 14.
1982 Wehner Tibor: Emberközpontú szobrászat. Visszatekintés egy tatai kiállításra. Békés Megyei Népújság  1982. október 9.
1983 Az én műhelyem. ~ szobrászművész kiállítása. Békéscsaba, Munkácsy Mihály Múzeum. (Katalógus)
1983 Udvardi Anikó és ~ szoborkiállítása. Békés Megyei Népújság 1983. április 3.
1983 U. T.: Szobrok és emberek. Gondolatok ~ Kentaurpár című szobra nyomán. Békés Megyei Népújság 1983. október 21.
1985 Művész életrajzok. Kortárs magyar képzőművészek. Budapest, Képcsarnok. 390.
1986 Dömötör János: Bevezető. ~ szobrászművész kiállítása. Békéscsaba, Munkácsy Mihály Múzeum. (Katalógus)
1986 Ibos Éva: Impressziók ~ kiállításáról. Békés Megyei Népújság 1986. november 29.
1987 Cs. Tóth János: Művészi orientációk. ~ szobrászművész indulásáról. Művészet 1987(7)10-13.
1989 Cs. Tóth János–Dömötör János: Bevezető. ~ szobrászművész. Békéscsaba. (Katalógus)
1992 Ungarn in der europäischen Kunst der Gegenwart. Giessen, Izolda International Institut für Kunst und  Kultur. (Katalógus, bev. Veronika Kiekheben-Schmidt-Winterstein, Rideg, Gábor)
1993 Békéstáji Művészeti Társaság. Békéscsaba. (Katalógus, bev. Cs. Tóth János)
1994 Derkovits ösztöndíjasok (1955-1993) kiállítása. Szombathely, Szombathelyi Képtár. (Katalógus, bev.   Szepes Hédi, Salamon Nándor)
1994 FIDEM ’94 XXIV. Kongresszus és nemzetközi éremművészeti kiállítás. Budapest, Magyar Nemzeti Galéria.  (Katalógus, bev. Fekete György, Lars O. Lagerqvist, L- Kovásznai Viktória)
1994 Mai magyar érem. Budapest, Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége Érem Szakosztálya. (Katalógus, bev. Baranyi Judit)
1994 Bronzportré Havasi Istvánról. Szobrot állítanak a Gyulai Várszínház alapító igazgatójának. Heti Alföld 1994. április 11.
1995 Tóth Attila: A szobrászat garabonciása. Művészeti Műhely 1994-1995. 47-52.
1998 Szilágyi András: A képzőművészet szellemterében. Esszék, portrék, lírai meditációk. Békéscsaba. 12, 49, 50, 85, 90, 104, 108, 111, 113.
1998 ~ szobrászművész kiállítása. Komárom, Komáromi Kisgaléria. (Katalógus)
1998 Wehner, Tibor-L. Kovásznai, Viktória: Border lines. Two views on unconventional medals in Budapest. The Medal No. 32., Spring 1998. 84-94.
1998 Wehner Tibor: Nyers, expresszív. ~ szobrairól. Új Forrás 1998(9)38-39.
1999 ~ szobrászművész. Békéscsaba. (Katalógus)
2001 Kortárs Magyar Művészeti Lexikon, III. kötet. P-Z. Budapest, Enciklopédia Kiadó. 565.
2001 Wehner Tibor: A hazugság és a hiány emlékművei. Előadások, tanulmányok, cikkek, röpiratok,  feljegyzések a magyar szobrászatról 1986-1999. Budapest, Új Művészet Kiadó. 251-252.
2001 Tóth Attila: Megyék Történelmi Szoborparkja, Ópusztaszer. Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Kht.
2001 Cs. Tóth János (szerk.): Ívek. Békéscsaba, Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata. 36-45.
2001 Szobrászaton innen és túl. Budapest, Műcsarnok. (Katalógus, bev. Nagy Zoltán)
2001 Vándor Andrea: Főhajtás a Szeberényiek előtt. Békés Megyei Nap 2001. október 15.
2002 Békéstáji Művészeti Társaság 1991-2002. Békéscsaba. (Katalógus, bev. Cs. Tóth János)
2002 Mai magyar érem. Budapest, Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége Érem Szakosztály.  (Katalógus, bev. Ligeti Erika)
2003 Don Péter-Pogány Gábor: Magyar szoborkészítők jelzéstára. Budapest, Auktor Könyvkiadó. 112.
2004 Ünnepel az ország. A Magyar Millennium emlékkönyve 2000-2001. Budapest, Kossuth Kiadó. 91.
2004 L. Kovásznai Viktória: Modern magyar éremművészet II. 1976-2000 a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményéből. Budapest, Magyar Nemzeti Galéria. 11, 120.
2005 Kurcz Béla: Bibó szemüvege. Népszabadság 2005. május 14.
2005 Berényi Zsuzsanna Ágnes: Bibó István-szobrot avattak. Evangélikus Élet 2005. május 20.  
2006 Nagy Ildikó (szerk.): Kortárs művészet. Szoborpályázatok 1950-2000. Budapest, Képző- és Iparművészeti Lektorátus. 236, 316, 319, 340, 343, 345, 380, 386, 389, 406, 417, 426, 440, 448, 457, 472/A, 479, 502, 507.
2006 Emlékművet állítanak 1956 tiszteletére. Erre a célra Tóth Kálmán egymillió forintot ajánlott fel. Békés Megyei Hírlap 2006. július 6.
2006 Magyari Barna: Szoboravató Körösladányban. 1956 a vidék életét is meg akarta változtatni. Békés Megyei  Hírlap 2006. október 24.
2007 Wehner Tibor: Szövetség. 249 szobrász. Budapest, Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége Szobrász Szakosztálya. 409-411.
2008 P. Szabó Ernő: Délibáb incselkedik az erdő fái közt. Magyar Nemzet 2008. szeptember 8.
2008 Kisplasztikák a galériában. ~ kicsit hazatért kiállításával. 24 Óra 2008. szeptember 10.  
2009 Takács Eszter: Minden gyászt meg kell gyászolni. Heti Válasz  2009 június
2010 Sinkovics Ferenc: A fény mint anyag. Magyar Hírlap 2010.november.16
2014 Gyarmati Gabriella: Csabai arcképek 114
2017 Békéstáji Művészeti Társaság 1991-2016.  92, 93
2017 XXv. 2017/II. Bárka folyóirat Bakonyvári M Ágnes : Egyetemessé érlelt provinciális emberi és művészi      értékek Széri-Varga Géza alkotói magatartásában.
2018. Óbudai Anziksz 2018Nyár  Matits Ferenc:Zarándok hely lett a Katinyi Mártírok Emlékműve Óbudán
2019. Behír 2019. szeptember 3. 17:09 | Kugyelka-Zámbori Eszter :Szobrot állítanak a gyulai nagyüzemi húsipar egyik atyjának 

https://www.kozterkep.hu/alkotok/megtekintes/1565/szeri-varga-geza